Ez az oldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozására. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k használatát elfogadom
Ön itt jár: > Kezdőlap >

A kanzashi

Az emberiséget már évszázadok óta foglalkoztatja a szépség fogalma és annak megragadása. Minden egyén más és más szemszögben, de meglátja a szépet mindabban, ami körülveszi a mindennapi életben, a hétköznapi lét minden egyes tárgyában, ugyanúgy embertársaiban is. Később törekedve az általa látott szépség újra alkotására. Erre a legjellemzőbb példákat a különféle kultúrák és időszakok idealizált női alakjaiban látjuk. Képek, szobrok és irodalmi alkotások ezrei bizonyítják, mennyire érdekel és vonz minden művészt, írót, költőt a női szépség és annak kifejezése. Alig akad olyan alkotó, bármilyen műfajról legyen is szó, akinek életművéből hiányoznék a leány, az ifjú női alak, vagy virágzó asszony ábrázolása.

„A vékony, eltolható falak mögött léptek hallatszottak: mezítelen lábak könnyed léptei a gyékényszőnyegen. Női hangok szűrődtek át. (…) Ott feküdtem a papírfal mögött, mohón figyeltem minden szóra. (…) Magamra hagytak a szobámban és rám parancsoltak, hogy feküdjek le korán, nehogy elaludjam az indulást. De hát ki tudna aludni ilyen szomszédság mellett?!”

Ennek okán a nők mindig törekedtek arra, hogy ruházatukkal, ékszereikkel, egyszóval a megjelenésükkel ki tudják fejezni önmagukat, saját szépségüket. Azonban a különböző kultúrák és a szépségeszmény korszakokhoz alkalmazkodó, folyamatos változása miatt, a női báj ábrázolása és a domináns viseletek területenként eltérhettek.

„A régi Kínában a lányoknak már gyermekkorukban szorosan bepólyálták a lábukat, hogy ne nőjön a lábfejük. Európában a nők fűzővel gyötörték magukat. A japán nő nem csak a derekát szorítja el, hanem a felsőtestét is, miáltal mellét a herbárium lapjai közé préselt virág sorsára kárhoztatja. (…) Náluk a női bájak megtestesülésének általában a tarkót tekintik.”

A vonzerő érzékeltetésének eszközeként, valamint figyelemfelkeltés céljából több távol-keleti országban is beépült a tradíciókba a haj felékszerezésének szokása. Japánban ennek legkiemelkedőbb példája a kanzashi, mely név magába foglalja a japán tradícionális hajdíszek, hajtűk, fésűk széles skáláját. A kanzashik az esztétikai gyönyörködtetés mellett gyakorlatiasabb funkciókat is elláttak: információkat szolgáltattak a külvilágnak viselőjükről. Egy ilyen, sokszor hatalmas és látványos kiegészítő alapján meg lehetett tudni a viselő korát, társadalmi rangját, pozícióját vagy akár anyagi- és családi hátterét, családban betöltött szerepét is. Az európai vagy más nyugati kultúrákban hasonló funkcióval a kalapok rendelkeztek. A kalap viselet ugyanúgy volt a divat eszköze is, mint a társadalmi hierarchia és vagyon szemléltetése különféle összejöveteleken, ugyanakkor a nyugati berendezkedésű társadalmakban ez nem korlátozódott a nőkre, a férfiaknak is ugyanúgy a ruházatához tartozott.

A kanzashi történelme kezdetleges, egyszerű vékony bot vagy pálca formájában egészen a Joumon-korig (kb. i.e. 300-ig tartó csiszolt kőkor a japán történelemben) visszavezethető. Ekkoriban még kizárólag a haj könnyű felfogására használták, emellett különleges erőt is tulajdonítottak neki. Úgy tartották, hogy aki hordja ezeket a pálcákat, az védve van a gonosz szellemektől.

Jóval később, a Nara-korban (710-794) az erős kínai behatásoknak köszönhetően, amik nem csak a vallásra, államberendezkedésre, kultúrára, hanem az öltözködésre ugyanúgy hatottak, megjelentek a kínai Zan és egyéb típusú hajdíszek is. A későbbi korokra a hajviselési divat változásával átalakult a kanzashik díszítettsége, kinézete is. A hajékszerek szélesebb körű elterjedése és díszként való viselése a Heian-korban következett be, aminek oka, hogy az akkori szépségideához hozzá tartozott a dús, rendkívül hosszú hajkorona.

A XVI-XVII. században újabb divatirányzatok megjelenésével elterjedt a „nihongami”, szó szerint „japán haj”.  A nihongami lényege volt, hogy a nők hajukat, szinte mindig, különféle hajfeltűzési módok és technikák bevetésével felkötve hordták, telerakva azt az alkalomhoz illő ékszerekkel, hajdíszekkel, fésűkkel. Mivel az új frizurák sokkal több és különlegesebb hajdíszeket igényeltek, így ekkoriban teremtődött meg a kanzashi piaca is Japánban. A kereskedők és kézművesek igyekeztek lépést tartani a növekedett igényekkel. Az újonnan kialakuló és megjelenő hajtűkkel párhuzamosan a nihongami is egyre látványosabbá fejlődött, valamint a hajak megalkotásához alkalmazott technikák is egyre bonyolultabbá váltak. Az Edo-korra (1603-1868) már széles körben elterjedt a kanzashik használata, amiket a korszak előre haladtával egyre több és több kiegészítővel ruháztak fel.

A kanzashikat többféke anyagból is készítették. A legelterjedtebb és legjellegzetesebb anyagok a fém, azon belül is inkább a nemesfémek, az elefántcsont, illetve teknőspáncél, a porcelán, lakkozott fa, valamint később a költséghatékonyság miatt a műanyag voltak. A hajtűk formájukban és díszítésükben térnek el a leginkább egymástól, a fajtákat így könnyen meg lehet különböztetni, persze van, ahol csak apró eltéréseket tapasztalhatunk. Elnevezésüket általában vagy a hajtű külleméről, vagy pedig valamilyen érzékeket érintő hatásukról kapták. 

Az előbbire példa a Tamaganzashi, ami gömb kanzashit jelent. Ennek dísze egy általában piros, de ritkább esetben zöld, vagy akár a családi címerrel ellátott gömb. A Tama-hoz hasonló a Hirauchi hajtű is, mely leggyakrabban a főelemen lévő gömb díszítésében mutat eltérést. (A Hirauchit inkább ékkövek, drágakövek, gyöngyök, illetve apró festett motívumok ékesítik.) Szintén a külső tulajdonságairól lett elnevezve a Kogai is, aminek jelentése kard. A Kogai két részből áll, egyik része egy tű, a másik pedig a hüvely, pont úgy, mint egy kardnál. Ezt általában a Kushi, azaz fésű hajdísszel párban szokták árulni.

Az utóbbira példa pedig a Chirikan, ami nevét a főelemhez rögzített keskeny fémlapocskákból összeillesztett díszítő elem csilingelő hangjáról kapta. A Chirikanhoz nagyon hasonló a Birabira (csüngő, fityegő) kanzashi, annyi különbséggel, hogy a Birabira díszeihez nem kizárólag keskeny fémlapokat használnak (mint a Chirikannál), hanem fémcsíkokat is, a fémlapok vagy csíkok közé pedig kerülhetnek gyöngyök, csengők, virágok is.

A fentebb említetteken kívül még négy fontosabb típus létezik. A Kanoko dome jellegzetesen kör, virág vagy pillangó alakú, dupla tűvel a biztosabb rögzítés érdekében. Az Ougi, ahogy neve is mutatja legyező alakú, szintén két tűvel. A legyezőn szinte minden esetben fel volt tüntetve a viselő családi címere, így ezt a leggyakrabban formális vagy ünnepi alkalmakkor hordták. A Youshichou és Matsuba a Kogai, kard és Kushi, fésűhöz hasonlóan párban árult kanzashik. Jelentésük a „jószerencse eszköze és fenyőtű”. A Youshichou egy kétszárú, lapos pálca lekerekített, visszahjlított véggel, amire bármilyen díszítés kerülhet, míg a Matsuba egy nyíl alakú hajtű, végén egy kör vagy két félhold alakú motívummal. Ez a fajta kanzashi túlnyomó többségében a japán prostituáltak hajában fordult elő, ugyanis több hajtű egymás mellé szúrása tökéletesen megfelelt a figyelemfelkeltés eszközeként.

Végezetül a Tsumami kanzashi az egyik legimertebb az összes hajtű közül. A köztudatban a kanzashi fogalmát a Tsumami kanzasival egyeztetik, illetve azt a technikát is jelenti, amivel ezt a fajta ékszert készítik. A Tsumamihoz origami szerű technikákkal selyemből hajtogatnak virágszirmokat, amik összefűzve virágokat formáznak, majd ezeket felragasztják a fő elemre, ami lehet fésű és vékonyabb hajtű is egyaránt.

A kanzashik fénykorukat az Edo-kor legvégére érték el, akkoriban volt a hajtű piac legnagyobb forgalma. Csakhogy a második világháború kirobbanásával és végeztével bekövetkezett modernizációnak köszönhetően megváltozott életstílust követően a kimono viselésével együtt a kanzashik használata is jelentősen háttérbe szorult. A nyugatiasodás és iparosodás után a modern Japánban a klasszikus japán öltözetek és hajékszerek már csak az ünnepek, illetve hagyományos események alkalmával kerültek elő. A díszesebb darabok esküvők, míg az egyszerűbbek tradícionális japán ünnepek idején voltak csak láthatóak a fejforgatagokban.

Az alkalmi viselet alól azonban kivételt képeztek és képeznek azok, akiknek foglalkozásához hozzátartozik a hagyományos hajviselet és hajtűk használata. A geisháknál a geisha képzés különböző szakaszait hivatottak kifejezni a kanzashik. Azokat a geisha tanoncokat, akik még nem estek át a geishává válás folyamatán, maikoknak nevezzük. A maikok többféle hajviseletet és a kontyokhoz illően eltérő kanzashikat hordtak. A maikokra jellemző hajékszerek a Birabira altípusába tartozó, selyemvirágból fűzött Shidare kanzashi, a Vareshinobu hajviselethez használt Kanoko dome, a Tsumami kanzashi, valamint az Ougi, legyező voltak. Az Ougiból a frissen debütált maikok és a nagyon fiatal tanoncok kettőt is viselhettek. A Tsumami hajtűknél figyeltek arra, hogy minden hónapban, az adott hónapra jellemző virág ékesítse a főelemet. Emellett különbözött a fiatalabb maikok és a már geishák által viselt virágelem mérete is. Az idősebbek hajtűjén nagyobb, míg a fiatalabbakén sok apró szirmú virág díszelgett hosszú sziromfüggőkkel.

A geishák haján kívül tehát napjainkra inkább már csak különleges alkalmak eljövetelével lehet találkozni a gyönyörű és figyelemfelkeltő kanzashikkal, de akinek megtetszenek ezek a japán hajékszerek, mindenképpen keressétek fel Kánya Adrienn kanzashi kézműves ékszereket árusító webáruházát, a https://arienndora.hu/ weblapot. Adrienn nem csak csodaszép kanzashikat készít, hanem workshopokat is tart, amelyek keretében elsajátíthatod a kanzashi készítés csinját bínját, kezdőtől a haladó szintig. A Buzdor Kanzashi blogon ugyancsak Adrienntől számos új technikát leshetsz el.

Írta: Hertelendi Rebeka

Képek: Pixabay, Kánya Adrienn kanzashi kézműves alkotó saját munkái és képei

Forrás:

Wikipédia,

Írott forrás: idézetek Vszevolod Ovcsinnyikov – A cseresznyefa ága című könyvéből