Ez az oldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozására. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k használatát elfogadom
Ön itt jár: > Kezdőlap >

A yakuzák világa

Valószínűleg nincs olyan ember Japánban, akinek ne lenne közvetlen vagy közvetett érintettsége a yakuzával (magyarul ejtsd: jakuza). Az olyan nagy, kereskedelmi központként működő városokban, mint amilyen Nagoya is, a kereskedők többsége védelmi pénzt fizet a helyi yakuzának, cserébe megvédik őket a piti tolvajok garázdálkodásától. A japánok többsége azon az állásponton van, hogy "jobb barátságban lenni a yakuzával, mint sem magára haragítani." Ugyanis aki magára haragítja a yakuzát, annak nincs többé biztonságban sem a vállalkozása, sem pedig a saját és családja élete. 

Honnan származnak a yakuzák? 

A yakuzák eredete az 1600-as évekre nyúlik vissza, amikor a polgárháborúk végén több százezer harcos samurai (magyarul ejtsd: szamuráj) vált munkanélkülivé a béke beköszöntével. Mivel szolgálataikra nem tartottak már igényt, korábbi uraik szélnek eresztették őket. Legtöbbjük rablóbandákba tömörültek és fosztogatásból próbálták fenntartani magukat. Elsősorban kisebb falukat támadtak meg, azok lakói pedig elkezdtek gazdátlan, vándorló szamurájokat felfogadni, hogy megvédje őket. Sajnos fizetség híján ezek a vándorok hamar tovább álltak, és gazdagabb falvaknak, városoknak ajánlották fel védelmi szolgáltatásukat nem kevés fizetségért cserébe. Ezekből a védelmező szamurájokból lettek az első jakuzák. 

A XVII. században a kereskedők között megjelentek az ún. tekiyák (的 屋) (magyarul ejtsd: tekiják) vagyis a nem éppen tisztességes magatartásukról híres házalók, akik a bakuto (博徒) -más szóval szerencsejátékosokkal - karöltve járták a vidéket és hordozható standokat állítottak fel a piacokon, fesztiválokon. 

Az állami építkezéseket vezető tisztviselők egy idő után hatalmas lehetőséget láttak a bakutok "tehetségében". Japánban ugyanis a szerencsejáték régóta a kultúra szerves részét képezte. A hanafuda (花札), az ún. "virág kártya" a portugál kereskedőkkel került be az országba és csakhamar az egyik legnépszerűbb kártyajátékká vált. 

A tisztviselők tehát egyfajta szórakozást biztosítottak a munkásaiknak a "hivatásos hazárdjátékosok" részvételével. Így a munkabér egy részét könnyedén vissza tudták csalni. A kifosztott emberek gyakran elégtételt akartak venni a bakutokon, így a tisztviselőknek egyre sűrűbben kellett őket cserélgetniük a jó közhangulat megőrzése érdekében. 

Nem véletlen az sem, hogy maga a yakuza szó etimológiai értelemben is a szerencsejátékhoz köthető. Szó szerinti jelentése: 8-9-3 (ya-ku-za), ami a lehető legrosszabb eredmény egy népszerű japán kártyajátékban, a Ochio-Kabuban (おいちょかぶ). Ez a játék leginkább a nálunk is ismert Baccarat-ra hasonlít.

Tágabb értelemben a "yakuza" olyan személyt jelöl, aki nem munkából él. 

 

A yakuzák, mint a tradiciók őrzői? 

Yakuza tag nem lehet akárki. Az első és legfontosabb kitétel, hogy kívülálló jelölt csakis Férfi lehet, egy ősi sintó szokáshoz köthető beavatási szertartás után. Ez az ún. sakazukigoto (盃事) (magyarul ejtsd: szakazukigoto) vagyis a szaké-ivás ceremóniája, mely során a beavatott örök hűséget esküszik urának, a yakuza vezetőnek és a többi tagnak egyaránt.  A szaké a vért jelképezi, átvitt értelemben tehát vérszerződést kötnek egymással. Innentől kezdve a szervezet lesz a beavatott új családja, melyhez hűséggel és engedelmességgel tartozik. 

Ha egy tag hibát vét, akkor mindenképp biztosítania kell az oyabunt (magyarul ejtsd: ojabun- a főnők) hűségéről. Ezt egy elég brutális szertartás keretében az ún. Yubitsume (指詰め) (magyarul ejtsd: jobicume) más szóval az egyik ujjpercének levágásával kell bebizonyítania. Ez a szokás a szamurájok korára vezethető vissza, amikor a kardforgató számára fontos jelentőséggel bírt, hogy jól és erősen tudja tartani a kardját, hiszen minden ujjára makulátlanul szüksége volt. Ha kegyvesztett lett uránál, és meg kellett válnia egy ujjától, úgy a fegyverforgatási ereje is csökkent. 

 

A család mindenek felett... 

A szervezeten belüli struktúra a hagyományos japán hiearchiai rendszert tükrözi, tehát az Oyabun-Kubun (apa-fiú) (magyarul ejtsd: ojabun-kubun) kapcsolat modelljét tartja elfogadottnak. Az oyabun (親分) a yakuzák vezetőjének megnevezése, ő áll a hiearchia legtetején. A tagok egymás között a hagyományos senpai-kōhai (先輩 - 後輩) (magyarul ejtsd: szenpái-kóháj) modell szerint viselkednek. A jakuza tagok elsősorban férfiakból áll, egy zárt, férfitársadalom, melyben csak nagyon kevés nőnek van helye. Ők elsősorban feleségek, lánytestvérek vagy lányutódok.  

Egy yakuza feleségnek mindig és minden körülmény között a férje rendelkezésére kell állnia. Mindamellett példás családanyaként teljesíti feladatkörét. Sajnos a család sokszor megsínyli a yakuza létet. A gyerekeket általában kiközösítik a társaik, ha megtudják, hogy yakuza tag az apjuk. A feleségeknek pedig a szomszédok gúnyos és becsmérlő megjegyzéseitől kell tartaniuk a lakóhelyükön. 

 

Na de honnan ismerhető fel egy yakuza? 

A yakuzák leginkább titkolják kilétüket, hiszen tevékenységük illegális keretek között mozog. Általában jól öltözött, jómódú üzletembereknek néznek ki, akik sötét napszemüvegben járják az utcákat. Legtöbbször a vígalmi vagy bevándorló negyedekben bukkanhat rájuk az ember, hiszen a prostitúció, a kábítószerkereskedelem is a tevékenységi palettájuk része. Egész testüket befedő tetoválásaikat csak nagyon ritka esetben mutatják meg, például ha konfliktusba keverednek és fel kell fedniük kilétüket a megfélemlítés eszközeként. 

Írta: Ballagó Petra

Kép: thedailybeast.com

Források:

The Yakuza: The History of the Notorious Japanese Crime Organization (könyv)

Discovery Channel: Inside secret societies: The yakuza (dokumentumfilm) 

Shoko Tendo: Jakuzák holdja (könyv) 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hír I Love Japan Blog