Ez az oldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozására. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k használatát elfogadom
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Japán elfeledett ősi népe- az ainuk

Jómagam az ainukról sokáig nem is hallottam, egészen a húszas éveim elejéig, mikor is a főiskola elvégzése után egy japán céghez kerültem szakmai gyakorlatra. Ott feltűnt, hogy az egyik japán férfi kollégám szokatlanul erős testszőrzettel rendelkezett. A fiatal japán férfiakra nem jellemző erős arcszőrzettel, a karjáról már nem is beszélve, hiszen a fűtött irodában gyakran feltűrte az ingujját. Egy magyar kollégám súgta meg, hogy az illető valószínűsíthetően ainu származású. Mikor finoman rákérdeztünk, szégyenkezve hebegte el, hogy igen, a felmenői között bizony akadtak ainuk, de nem szeretne róla beszélni. Ekkor tudatosult számomra, hogy Japánban nem divat ainunak lenni. Mert az kisebbség. Az NEM japán. Legalábbis a közfelfogás szerint. 

Kik azok az ainuk? 

Hokkaido szigetének északi részén élő kisebbség, akik magukat Japán eredeti őslakóinak tartanak. Nyelvükön az "ainu" azt jelenti, "ember". A japán kormány nyilvántartása szerint mintegy 25 ezer ainu él jelenleg a szigetországban, azonban ez a szám akár 200 ezer is lehet, tekintettel arra, hogy a legtöbben a társadalmi kirekesztettségtől félve titkolják származásukat. Őseik halászatból és vadászatból éltek évszázadokon át, hol elzártan, máskor a japánokkal kényszeresen együttműködve. Társadalmi szinten csak a Meiji Restaurációt követve kezdődött meg a beintegrálásuk. Nyelvük egyedi, keveredik benne a kaukázusi-tibeti-orosz és természetesen a japán nyelv is. Az írásbeliséget sokáig nem ismerték, történeteik szájhagyomány útján terjedtek, később átvették a japánoktól a katakanára emlékeztető rovásírást. 

 

A Nagy Medve gyermekei...

Ellentétben a japánokkal, az ainuk magukat nem a Naptól, hanem a Nagy Medvétől származtatják. Teremtéstörténeteikben a Medveisten Kim-un-kamuy (キムンカムイ)

feleségét, Hashinaw -uk-kamuy (ハシナウ・ウク・カムイ), a Vadászat istennőjét követve eljut az emberek falujába, ahol az öreg medve ugyan elpusztul, ám testét és lelkét nagy tisztelet fogadja a halandó emberek között, ezért hálából egy évvel később elküldi közéjük a fiát, hogy védelmezze az ainuk népét. Az őslakók többsége ezzel magyarázza rendkívül szőrös kinézetét is. A férfiak általában nem borotválkoznak, erős az arc- és testszszőrzetük van, emlékeztetnek a kaukázusi-szibériai megjelenésre. A nők sem vágják a hajukat, ellenben elterjedt a tetoválás viselése – nők esetében az ajkukat kezdik el tetoválni serdülőkorban, majd felnőttként igazán impozáns a szájtetoválásuk – valamint a fémből készült fülbevalók (ninkari) és hímzett karkötők (tekunkani) hordása mindként nemnél egyaránt. Az ainuk maguk is kevert népcsoport, tehát nincs olyan, hogy tisztavérű, tagjaik között megjelenésben ugyanúgy megtalálható a kék szemű, szőke vagy vörös hajú orosz, mint ahogy finom japán arcvonások is.

Elfeledett ősi kultúra Japán északi felén

Ahogy a legtöbb népnél lenni szokott, manapság már nagyon kevés azok száma, akik még őrzik ősi hagyományaikat.  Eme hagyományőrzőknek köszönhetően, nem csak könyvekből, de saját szemmel is megismerhetjük az ainuk szokásait és kultúráit. A rezervátumokban megtalálható hagyományos falvakban (kotan) a nádból készült kunyhók, amelyeknek nincs kéménye, és a keleti oldalán található az ablak, valamint két ajtó. A kunyhó közepe szent hely, hiszen itt található a házi tűzhely, s vele együtt Kamuy Fuchi (カムイフチ) a Tűzhely istennőjének szentélye. Fontos összejövetelek helyszínének a falu vezetőjének kunyhóját használják, hiszen az a legnagyobb mind közül.

Ruháikat saját maguk hímzik és szővik. Télen állatbőrökbe öltöznek, akárcsak az eszkimók. Hagyományos viseleteik (maidari) a köntös-szerű ruha, mely nagyon hasonlít a japán kimonohoz. Hímzett fejpántokat (matanpushi) korábban csak a férfiak viseltek, később a nők körében terjedt el igazán. Ünnepi viseleteinek (attush) mintái szembetűnő különbséget mutatnak a hagyományos japán mintákkal szemben. Az ainuk legtöbbször kacskaringós, hullámra emlékeztető motívumokat használnak, melyek a folyókhoz, tengerhez köthető, de szívesen jelenítik meg a vadszőlő kacskaringós szárait is. A szögletes motívumok pedig tibeti-mongol eredetet hordoznak magukban. A minták az ainuk lakta vidékeken is régiónként eltérőek. A hímzések hagyománya anyáról leányokra száll. A minták spirituális jelentéssel is bírnak, úgy tartják, bizonyos motívumok távol tartják a rossz szellemeket a ruha viselőjétől. A nők gyakran hordanak hatalmas gyöngyfűzött (tamasay) vagy fém medállal ellátott gyöngyös nyakláncot (rektunpe).

A japánokkal ellentétben sosem esznek nyersen húsfélét. A zöldségféléken és kölesen kívül sokféle húst fogyasztanak (vadhús, szárított sós hal, belsőségek, stb), amiket a közösségen kívül nem igen fogyasztanak Japánban. Konyhájukra jellemző, hogy a természetben vadon élő virágokat és gyógynövényeket is felhasználják, ahogy a fák terméseit is (dió, makk). Sokféle levest esznek, de a szója szósz, a miso és a cukor nem képezik a hagyományos ainu konyha részét. Ezek már a modern korban átvett hozzávalók, hasonlóan, mint a rizs, mely napjainkban már szerves része a mindennapi táplálékuknak. Meglepő módon evőpálcikát csak a férfiak használnak, a nők leginkább fából készült kanál (parapasuy) segítségével étkeznek.

 

Sintoizmus vagy sámánizmus?

Az ainuk hagyományos vallása ugyan sokféle hasonlóságot mutat a Japánban őshonos animalista sintó vallással (mivel sok sintó kami is megtalálható náluk, pl. Ebisu) de rítusaik közelebb állnak az uráli népek sámánizmusához. Táncaik egytől egyig szakrális jellegűek, a totemállatok nagy tiszteletnek örvendenek. Legnagyobb ünnepük természetesen a Medveistenhez kötődik, amely során a régi időkben gyakran élő medvebocsot is feláldoztak azért, hogy elnyerjék a kamuy kegyeit. Napjainkban a legismertebb ünnepük az Iomante Tűz Fesztivál, mely felkerült az UNESCO néphagyomány örökség listájára is, ezért már turistaként is részt lehet rajta venni. Az ünnepségen ősi történetet mesélnek el az istenek és az emberek kapcsolatáról, valamint a Tűz fontosságáról. A misztikus hangulatot a tradicionális szájpengető (mukkuri) és a japán kotohoz nagyon hasonlító húros hangszer (tonkori) adja. A néző úgy érezheti, egy igazi sámán szertartáson vesz részt.

Napjaink öröksége

Isabella Bird idejében még ritkaságnak számított, hogy európai eljusson az ainuk lakta vidékre, és megismerkedjen a kultúrájukkal - manapság ez már bárki számára elérhető. Mi több, hagyományaikat úgy sikerült beintegrálniuk a turizmusba, hogy közben megőrizhetik azt a mindennapjaikban is. A látogatók kipróbálhatják a hagyományos ainu konyha fogásait, megismerkedhetnek a fonásokkal, hímzésekkel, és a hangszereken is megtanulhatnak játszani. A Tűz fesztivál napjainkban már modern színháztermekben élvezhető. A kalandvágyóknak pedig interaktív erdei sétát biztosítanak a Kamuy Lumina nevű misztikus kalandjáték segítségével az Akan tó partján.

Írta: Ballagó Petra

 

Források: 
 
https://amer-ainu.tumblr.com/  (Amerikában élő hagyományőrző ainu blogja)  
https://www.ainu-assn.or.jp/english/index.html (Hokkaido-i Ainu Egyesület) 
https://www.akanainu.jp/en/tr-dance (Akan tó környéki ainu rezervátum) 
 

https://www.youtube.com/watch?v=-BMB37cIjcs  (Kamuy Lumina kalandtúra)  

 

Képek:

www.en.paperblog.com

www.commons.wikimedia.org

www.pinterest.com

www.edu.glogster.com