Ez az oldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozására. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k használatát elfogadom
Ön itt jár: > Kezdőlap >

A japán történelem legfontosabb évszámai

A japán történelemre hosszú, elszigetelt időszakok jellemzőek, a környező világ jó néhány változást hozó külső behatásával.

A szigetország történelme a következő négy fő korszakra osztható fel:

  • Japán őstörténete (kb. i. e. 35 000 éve - i. sz. 250)
  • Japán ókor (Kodai, 250–1185): az európai ókor fogalmától eltérően nagyjából az európai kora középkor és haladó középkor időszakával esik egybe.
  • Japán feudális kora: a sógunátus korszaka. Az európai késő középkortól a 19. század közepéig tartó hosszú időszakot öleli fel. Két nagyobb korszakra oszthatjuk:
  • Japán középkor (Csuszei, 1185–1603)
  • Edo-kor (1603–1868)
  • Japán modern kor: a Meidzsi-restaurációtól (1868) egészen máig

Japán őstörténete

Paleolitikum:  A paleolitikum (őskőkor) Japánban kb. 35 000 éve kezdődött (a legkorábbi megtalált kőeszközök), és az i. e. 13. évezredig, a jégkorszak végéig tartott. Ez egybeesik a mezolitikum (átmeneti kőkor) Dzsómon-korszakának kezdetével.

• A világ történelmének legkorábbi csiszolt kőeszközei ebből az időkből származnak: kőbalták (Hinatabayashi, B feltárási terület, Shinanomachi, Nagano), paleolitikus kor, i. e. 30 000 körüli időkből.

• Japán írott történelme a kínai szövegekben megjelenő rövid utalásokkal kezdődik az i. sz. 1. században. Régészeti kutatások szerint azonban a Japán szigetvilágban már a paleolitikus korban is éltek emberek.

•  Időszámításunk előtt 12 000 évvel az utolsó jégkorszakot követően a japán szigetvilág gazdag ökoszisztémája elősegítette az emberi fejlődést, létrehozván az első agyagművességet a Dzsómon-korszak idején.

•  A Dzsómon-kultúra népét tekinthetjük az emberi történelem első ismert civilizációja létrehozójának!

 

Japán őslakói

A régészeti feltárások azt bizonyítják, hogy a Japán szigetvilág első lakói, közöttük feltehetően a mai ajnuk ősei Észak-Ázsiából és Kelet-Ázsiából az akkor még létező földhidakon keresztül érkeztek erre a területre kb. 35 000 évvel ezelőtt. Más kutatások viszont arra utalnak, hogy néhány népcsoport hajóval is jöhetett erre a vidékre Délkelet-Ázsiából, a csendes-óceáni nagy vándorlási időszakában. Az is elképzelhető, hogy a japán szigetvilág abban a korban nem volt olyan elszigetelt, mint később. Az őslakóknak tartott ajnuk párezres maradékcsoportja ma már csak idegenforgalmi látványosság. Az ajnuk harcias halász-vadász népe egykor még a mai Oszakán is túlterjedő hatalmas területet népesített be, de napjainkra már visszahúzódtak Hokkaidónak, az északi főszigetnek zártabb vidékeire.

 

Dzsómon

A Dzsómon-korszak (縄文時代 Jōmon-jidai) az i. e. 14. évezredtől az i. e. 3. század elejéig tartott. A korszak első megtalált leletei az i. e. 14. évezredből származnak. Vitatott régészeti kutatások szerint a Dzsómon-korszak emberei készítették a világ első agyagedényeit, amelyek az i. e. 11. évezredhez köthetők. A Dzsómon-korszak emberei agyagfigurákat és agyagedényeket készítettek, melyet fonott és fonatlan zsinórokkal és pálcikákkal díszítettek egyre kifinomultabb technikákkal. Az ugyancsak erre a korszakra datálható kőszerszámok a világ legelső csiszolt kőeszközei. A Dzsómon-kultúra legtisztábban kivehető régészeti leletei egyesek szerint az ajnuk ősei készítették. A rizstermesztés kultúra kialakítása is erre az időszakra tehető.

A japán nép eredete: A hagyomány szerint a japán nép két isteni lény egyesüléséből keletkezett, és a szigetvilágot is isteni erő emelte ki az óceán hullámaiból. Azonban a japán nép eredetére vonatkozóan még ma sincsenek megbízható adatok. A tudósok véleménye eltérő, és a tisztázatlan részletkérdések mindmáig a japán őstörténetkutatás alapvető problémái.

 

Jajoi-korszak

A Jajoi-korszak (弥生時代, Yayoi jidai) az i. e. 3. századtól (ez a dátum vitatott) az i. sz. 3. századig tartott. Elnevezését Tokió egy bizonyos részéről kapta, ahol a kor első felismerhető leleteit fedezték fel. Az ázsiai Korea területéről beszivárgó rizsművelési és öntözési technikáknak köszönhetően a társadalom mezőgazdálkodási szintre emelkedett. A törzsek több kisebb állammá strukturálódtak. A háborúk és a kialakuló szövetségek utat nyitottak a nagyobb és szervezettebb egységek kialakulása felé. A 3. századból származó kínai írásos emlékek említést tesznek Himiko királynőről, aki 30 kisebb államot egyesített a szigetvilágban. Követeket is küldött Vejbe (Kína). Innentől beszélhetünk a Jamato állam létrehozásáról. A kultúrális és társadalmi elemeket ebben az időszakban feltehetőleg az északkelet -ázsiai és kínai társadalmi mintákból vették át, valamint feltételezik, hogy időről idére migrációs hullámok is lehettek, amely a társadalom elengedhetetlen frissülését eredményezte. A Jamato bíróság, egy irányítói szervet jelentett, amely az Aszuka régióban helyezkedett el és Kyushu, Honshu szigetein élő klánok felett ítélkezett, irányított, címeket adott. Akkoriban a Jamato név egész Japán szinonimájává vált, mivel ebben az időszakban a jamato uralkodók elnyomták a többi klánt, és mondhatni kiterjesztették hatalmukat egész Japánra. Kínai mintára központosított irányítást alakítottak ki, valamint egy császári udvart, ahol a tényleges hatalom a vezérek kezében összpontosult. 

A Kodzsiki (Japán első könyve) szerint a legrégebbi feljegyzés Japánról, egy Amenohiboko nevű koreai bevándorlóhoz kötődik, Szilla hercegéhez, aki Japánba ment, hogy szolgálja a japán császárt és onnantól kezdve Tadzima tartományában élt. A régészeti bizonyítékok szerint biztos, hogy kapcsolat volt Kína, Korea és Japán között, ez a kapcsolat az újkőkorban kezdődött és egészen a Kofun-korig fennmaradt.

Kapcsolatfelvételekről megmaradt írásos emlékek:

i.sz.57: Na követe a Kelet-Han birodalomba,

107: Va követe a Kelet Han-ba.

 

Japán ókor

A kínai kultúra terjedt el a buddhizmussal és a konfucianizmussal együtt Japánban, először közvetlenül Koreából és Kínából. Japán elfogadta és beolvasztotta a kínai kultúra összes elemét – a buddhizmust, a konfucianizmust, a mezőgazdasági ismereteket, építészetet, művészetet, kézművességet, írásbeliséget, költészetet, jogot és államrendszert – és megalkotta a Heian-korszak arisztokratáinak japán kultúráját.

 

Aszuka-kor (536-710)

Az Aszuka-korszak (飛鳥時代 Aszuka dzsidai) elnevezését az Aszuka régióról kapta. Jellemző a társadalmi, kultórális, politikai és gazdasági átalakulás, amely feltehetőleg a késő Kofun-korban kezdődhetett. Jelentős a kínai hatás, amely nagy mértékben befolyásolta az akkori társadalom szerkezetét és változásait. Amíg eddig Japánra mint "Wa" utaltak, (倭: kínai eredetű szó, jelentése: törpe), ez után egyre gyakrabban kerül elő a "Nihon" elnevezés, amely jelentése a "naptól származó". Ez a mai napig Japán hivatalos elnevezése a japán nyelvben. A 7. század közepére a művelt mezőgazdasági területek lhatalmas területekké nőtte ki magát, amely a központi politika birtokában összpontosult. Az alapvető közigazgatási rendszer, a Gokisicsido rendszer volt , aminek a megyék irányítása illetve a társadalom foglalkoztatási csoportokba való rendezése volt a legfőbb célja. A legtöbb ember farmer volt, mások horgászok, takácsok, fazekasok, kézművesek, kovácsok és vallási szakemberek.

Legfontosabb események:

  • Shoutoku Taishi Alkotmánya (604), 17 cikkely, ma is érzékelteti  hatását. Shotoku Taishi a Szóga klán vezére volt, akinek a buddhizmus elterjesztésében hatalmas szerepe van. Követeket küld Kínába, az általa fogalmazott Alkotmányban (Japán első alkotmánya) konfúcianista elvekre alapozva erkölcsi iránymutatásokat fogalmaz meg 17 cikkelyben. Ezek gyökerei a mai napig benne vannak a japán viselkedési normákban. Buddhimus állam vallás lett.
  •  607: Ono no Imoko követ uj-Kínába. Ebben az időszakban tudósokat, diákokat küldtek azzal a céllal, hogy tanuljanak, információkat gyűjtsenek, majd térjenek haza, számoljanak be az ott látottakról, hogy azokat minél könnyebben átültessék a japán társadalomba. Ebben az időszakban jött át számos ma a kifinomultságig kidolgozott japán kultúrális sajátosság, pl. a teaceremónai.
  • 645: Taika Reform, ókori császárság megalapozása, előtte királyság létezett. Ez lényegében a hatalom megerősítése volt az arisztokrata klánok segítségével.
  •  562: Handen jog kihirdetése
  •  663: Japán veresége a pekcsonhongangi ütközetben (Korea), ezt követően a 16.sz-ig nem mentek Koreába.
  • Horyuji buddhista templom megépítése, Nara mellett

Nara kor (710-794)

A Nara-kor (奈良時代, Nara dzsidai) Japán első igazi virágkora. Genmei császárnő megalapította Heijoikyout (Heidzsókjó), amely a Japán állam központja volt egészen a Nara kor végéig. A Nara kor végén Kammu császár Heiankjouba tette át a fővárost. A mezőgazdasági termesztés fontossága magával hozta a sinto vallás elterjedését, hiszen a sintó alapja a természeti erők tisztelete. Nara a kínai Csangan (Tang diansztia fővárosa) mintájára épült, amely megépítés során a fengshui elvek is figyelembe lettek véve. Állítólag 200 000-en éltek az akkori Narában. 

  • 710: Narába helyezik a fővárost, Heijoukyo
  • 712 Kojiki, 752 Nihonshiki mitoszkönyvek eredete,
  • 752, Daibutsu, Todaiji templom építése, manyoushu (1000vers kötet) ebből az időből származik

Ekkoriban alkották meg a Taihou (Tájhó) törvények gyűjteményét, ehhez kötik a kormányzati rendszer kialakítását. Kiterjett gazdasági és adminisztratív munkák folytak a fővárosban, amely egyre inkább szervezetten működött. Adók bevezetése biztosították a  kormányzati bevételeket, fellendült a kereskedelem ebben a régióban, elkezdtek kialakulni a nagy földbirtokok, amelyek önállóan irányították az adott területeket (shouen/ sóen). Az országot közigazgatásilag tartományokra (kuni), körzetekre (gun), községekre (gó) és falvakra (ri) osztották. A kor első feléből származó dokumentumok 67 tartományt, 555 körzetet, 4012 községet és 12 036 falut sorolnak fel.

A császári udvarban jelentősek voltak a hatalmi harcok, amelyek következményeként lassan új korszak kezdődött a Heian Jidaiként.  

Azonban ebben az időszakban nem csak a központosítás miatt történtek jelentős társadalmi változások, hanem Japán kultúrájának egyik virágkoraként a művészetek területén is fontos átalakulások vették kezdetét. A japán irodalom legjelentősebb művei, a Kodzsiki és a Nihonsiki ekkor íródott.  A császári ház uralmának megszakítatlan jogfolytonosságát hivatottak alátámasztani. Az írásbeliség elindult hódító útjára, az írott japán költészet, a wakák ebben az időszakban jelentek meg. A Manjoushu az első japán versgyűjtemény. A kana írás is ebben az időszakban alakult ki. A buddhizmus vallás ebben az időszakban terjedt el igazán. Shoumu császár uralkodása alatt épült a Tódaiji templom Narában, amelyben a 15 méter magas, lótusz szirmokon ülő, aranyozott buddha szobor kapott helyet. Ezt a buddhát Amateraszu Ómikamival, a sintó napistennővel azonosítják és fokozatosan egybeolvasztották a két vallást, így a buddhizmus és a sintoizmus közötti kapcsolat már ezekben az időszakokban is felismerhető.

Számos buddhista templom épült Japán szerte. A császár Buddha, Buddha törvényei és a buddhista hitközösség szolgájává nyílvánította magát. Az össze buddhista templom főtemploma a narai Tódaiji lett, ha alkalmatok van rá, ide mindnképpen látogassatok el!

A buddhizmus erősítette a császári ház státuszát, hiszen ez a hármas szolgálat (Buddha, Buddha törvényei és a buddhista hitközösség) a császr szerepével egybe olvadt, ezzel is biztosítva magának Japán szellemi vezetőjének a státuszát.

 

 

Heian jidai (794-1192)

A Heian-kor (平安時代, Heian dzsidai) központja a Haiankjó volt. Ez a császárság szempontjából nézve egy hosszú, békés időszak volt, azonban jelentős belső változások is végbe mentek ekkor.  Az időszak azzal kezdődött, hogy Kammu császár áthelyezte a császári udvart Narából, mivel a narai buddhista szekták (6 nagy szekta) túl nagy befolyást gyakorolt a kormányzásra. A heian szó békét jelent, maga a város neve is Heian, amely mai ismert nevét (Kiotó) a tizenegyedik században kapta. Ez lett Japán fűvárosa a Meidzsi restaurációig, amikor is a császér Edóba, a mai Tokióba költöztette a székhelyét.

Erra az időszakra a japánosítás kezdete, buddhista kultúra felvirágzása volt jellemző, a kultúra ebben a korban válik egyre inkább a mai értelemben vett japánná. Ebben a korban virágzott leginkább az arisztokraták kultúrája. Az irodalom és a művészetek közkedveltek voltak, nagy igény mutatkozott rá. Egy bizonyos mértékű lázadás indult meg a kínai kultúra jegyeivel szemben, amely az élet számos területén megmutatkozott. Ebben az időszakban a kapcsolatok eléggé hidegek voltak, Japán eléggé elszigetelten fejlődőtt tovább. Ennek eredményeképpen a kultúra japánosított iránya vette kezdetét, így alakult ki a sajátos, japán művészeti ágak, amelyeket ma is ismerünk.

A Heian kor végén mindenképpen meg kell említeni a Fudzsivara klánt. 858-1185 közé datálható a Fudzsivara időszak. A Fujivara klán felemelkedése a Szóga klán megdöntésével indult, ekkor kapták ezt a nevet is, amely jelentése "Lilaakác mező" (Egy lila akácosban tervelték ki a Szogák megdöntését). A Fudjivara klánnak széles és jelentős befolyása volt, az udvari politikától kezdve az érdekházasságokon át a manipulatív mesterkedések sorával próbálták megszilárdítani hatalmukat. Nem csak a jól átgondolt taktikai házasságok miatt, hanem az összes jelentős hivatal megszerzésével intézményesítették hatalmukat és kiépítettek egy folyamatos régensséget, amelynek hála úgy irányították az országot, hogy közben császéri hivatalt nem töltöttek be.

Egyes császárok, akiknek nem Fudzsivara volt az anyjuk, vagy valami okból nem állt régens a hátuk mögött, megpróbálták visszaszerezni a császári irányítást és csökkenteni a klán hatalmát.

A legfontosabb évszámok ebben az időszakban:

  • 794- Heiankyou/ Kyoto/ Kiotó
  • 801: edzók meghódítása, Sakanoue no Tamuramaro
  • 858: Fujiwara ho Joshifusa tanácsadó/régens kinevezése (első nem tennó családból való régens)  császár helyett ő irányított
  • 9.sz környékén alakult ki a hiragana, katakana használata (Muraszaki sikibu: Genjimonogatari)- 53 kötetes szerelmiregény, japán első regényírója. Egy nő, aki házitanító volt az udvarban és Gendzsi herceg szerelmi életét meséi el.
  • A hiragnákat valószínűleg buddhista papok fejlesztették ki, a "női írás" -ként kezdett elterjedni.
  • 902: handen rendszer széthullása
  • 936-941:Fujiwara no Szumitomo lázadása
  • 939-940 Taira no Masakado lázadása, ókori császárság meggyengül, busik kialakulása
  • 1016 Fujiwara család fénykora
  • 1051-1062 Minamoto család/ Gendzsi megveti hatalmát Tógokuban
  • 1086: In-kormányzat kezdete, Sirakawa jókó
  • nagy arisztokrácia korszaka
  • Háborúk: Hógen, Heiji
  • polgárháború: 1180 Minamoto no Joritomo Heike ellen, 1185 Heike pusztulása, buke hatalom kialakulása

 

Kamakura időszak (1192-1333): A japán feudaális kor

A Kamakura-kor (鎌倉時代, Kamakura dzsidai) egy jelentős változást hozott Japán történelmében. A kiotói udvart intrikák és hatalmi játékok szőtték be. Ez természetesen sok klánnak nem tetszett. A korban a Taira és a Minamoto klánok közötti háború volt az, amely végül nagy változásokat erdeményezett. Minamoto no Joritomo gyűztesen jött ki a háborúból és székhelyét áthelyezte Kamakurába, egy kis halászfaluba a mai Tokiótól nem messze. Ha Japánba látogatnátok, ide mindenképpen látogassatok el! Erről korábban meséltem is egy blog bejegyzésben itt.

Tehát Minamoto no Joritomo megalakította a Kamakura bafukut, vagyis a Kamakura székhelyű katonai kormányt és létrehozta az első shógunátust (szeii taishógun "a barbárokat legyőző nagy hadvezér"). Vazallusait, a harcos kasztot ("bushi") három rendbe sorolta:

1. Gokenin: legrangosabbak

2. Szamurájok: róluk hamarosan születik egy részletesebb blog bejegyzés is, de gondolom a szamurájok rendjéről mindenkinek van egy kis ismerete, ezért most őket nem mutatom be részletesebben.

3. Zusza: gyalogosok rendje

A bushidó, amiről már biztos hallottál, a harcosok útját jelöli és egy az udvari élettől elkülönülő, harcművészeteket és meghatározott alapelveket szem előtt tartó, sajátos kultúrát kialakító életmódot takar.

A shógunátus és rendszere azért foglal el kiemelkedő szerepet a japán történelemben, mert nagyjából az elkövetkezendő 700 évben az uralom a shógunok kezében összpontosul (persze nem egy családéban, hanem mindig más klán egyik személye kezében). Mivel óriási területekről beszélünk, ezért ugye lehetetlen, hogy egy shógun irányítson mindent. Erre született meg a "hódzsó" rangja, a shóguns régensének a szerepköre, amelyek a kisebb területek felett uralkodtak, de a shógunnak tartoztak hűséggel.

1274 és 1281-ben Japán előszőr külső fenyegetéssel is szembe nézett, mongol hajók támadták meg Japánt, amelyet ugyan sikerült vissza verni a bakufunak, (éppen uralkodó katonai kormány), de maga kormány később elbukott. A "kamikaze"- isteni szél szó fogalma ebben az időszakban született, amelynek nagy jelentősége lesz később, a második világháborúban.

Természetesen a kultúra területén számos fejlődés történt, például a jamato-e festészet, a kakemono műfaj, a tusfestés, a waka költészet, ikebana, teaszertartás, no színház, minimalisat építészet, zen buddhizmus virágzása, új kulturális hagyományok, mint például a tea-szertartás, a kabuki, mint tipikus japán színjátszási formák és az ukiyoe (fadúcos nyomtatás) fejlődtek ki és váltak népszerűvé a köznép körében is.

Legfontosabb évszámok:
  • 1219 Minamoto Sanetomo sógun meggyilkolása
  • 1220 Jókyu háború
  • 1232 Goszeibai shikimoku, bíráskodási szabályok
  • 1274, 1281 mondgol támadás, kamikaze
  • 1297 tokiseirei, földek ingyenes visszaszerzésének elrendelése
  • Déli és északi udvarok kora a Kamakura jidai bukása után.

 

Muromacsi-kor (1333–1568)

Go-Daigo császárnak sikerült a Kamakura-sógunátust megbuktatnia. Kemmu restauráció néven híresültek el a folymaatok, amely keretében vissza szerette volna állítani hatalmát. Go Daigo császár azt gondolta, hogy a császár hatalom megerősítésének az egyetlen akadálya a kamakurai shógunátus léte. A reformjait is e köré összpontosította és nem vette figyelembe az egyenetlen földbirtokás és az elszegényedett kincstár szerepét. Röpke 3 évnyi kormányzás után az elégedetlen szamurájok megdöntötték hatalmát.  Takaudzsi shógun Kiotó Muromacsi városrészében állította fel kormányzatát. Az általa kinevezett vazallus kormányzók, a daimjók egyre inkább feudális kiskirályokként kezdtek viselkedni és sokszor ellenszegültek a központi kormánynak. Az Asikaga-sógunok közül legsikeresebbnek Takaudzsi unokája, az 1368-an hatalomra jutó Josimicu volt, aki élete végéig megőrizte befolyását. Megerősítette a sógun tekintélyét és 1392-ben véget vetett az Északi és Déli udvar különválásának és a polgárháborúnak. Ettől fogva a sógunok szigorú ellenőrzés alatt tartották a császárokat és megszilárdították hatalmukat.

1467-ben tört ki az Ónin háború, shógun örökösödési viták miatt. Két jelölt között élesedett ki a vita, akik mögött különböző daimjók sorakoztak. A polgárháborúnak Kiotó is áldozatul esett és jelentős károk estek a legfontosabb templomokban is. Mire az örökösödést 1477-re sikerült rendezni, a shógun gyakorlatilag minden hatalmát elvesztette és a daimjók önálló kiskirályokként kormányozták birtokaikat. Ezután a daimjók kezdtek el egymással harcolni ("szengoku"), amely során Japán ismét széthullott több kisebb államra. A nindzsák virágkora ekkorra tehető, akik a daimjók szolgálatában álltak és parancsaikra hajtottak végre orrgyilkosságokat. Ebben a háborús időszakban léptek az első európaiak -portugálok- Japán földre. Ezek a portugálok simertették meg a lőfegyvereket, amelyek nagyon hamar elterjedtek. Az európaiak megpróbálták a japánokat a kereszténységre áttéríteni, erről az időszakról szól a Shogun című könyv, érdemes elolvasni.

A háborúk ellenére a kultúra és a művészet virágzott a Muromacsi korban. A kínai és a koreai kereskedelemnek köszönhetően a gazdaság is nagy fejlődésnek indult

Legfontosabb évszámok:

  • Muromachi: 1392 déli udvar beleolvad az északiba, főváros Kiotó
  • 1419 Korea megtámadja Tsushimát
  • 1543 Tanegashima, portugál hajó, első európai érintkezése, puska elterjedése
  • 1549, kereszténység megismertetése, Xavéri szent Ferenc
  • Shógunátus kialakulása a kamakura jidaiban, 16.sz ig feudális rendszer (hűbér úr, alattvalók) Szamurájoknak föld a shóguntól, on rendszer( erkölcsi kötelezettségen alapuló viszony)
  • Várak- adminisztrációs funkció, Sakai szabad jogot kapott, önkormányzás, Sen no rikyu, teaszertartás szabályainak kialakulása
  • Kapcsolat a Ming dinasztiával virágzik
  • szamuráj (saburan fegyveres őr), európai lovaghoz hasonló szerepkör
  • ricu rjo rendzser hanyatlása, földesurak, hivatalnokok fegyverkezése
  • Legjelentősebb shógunok: Minamoto no Yoritomo első nagy shógun, Toyotomi Hideyoshi és Tokugawa Ieyasu!
  • kalózkodás, japán kalózok portyái Kínába, Japánban kínai negyed
  • külkereskedelmi engedélyek adományozása kereskedőknek, piros pecsétes hajók (300db), környező országokban is letelepedtek, magas rangot kaptak, sokan nemesek lettek
  • Toyotomo Hideyoshi portyái 1592: koreai keramikusok elhurcolása, országegyesítése 1590
  • Sógunátusok alakultak és a busido – a japán lovag-ideál – vált uralkodóvá, valamint néhány új japán buddhista szektát alapítottak.
  • Edo-kor
  • Tokugawa Ieyasu, shógunátus 250 évig a leszármazottai kezében, politikai hatalom: Edo
  • Tartva a politikai beavatkozásoktól és vallási tanításoktól, a sógunátus 1612-ben betiltotta a keresztény vallást és 1614-ben bezárta a kapukat a külföldiek előtt, kivéve néhány holland és kínai kereskedőt. Az ő működésüket egy kis szigetre, a Nagaszaki mellett fekvő Desimára korlátozták.
  • Jelentősség: Japán területének végleges kialakulása, kisparsztok önállósulása, földosztás
  • japán feudalizmus: shógun könnyen elveheti a birtokot, rizsterméshozam, parasztok szabbad mozgása, fürdőkultúra, keresk.virágzása, mecénatúra, hűbérurak minden 2.évben Edoba

A 18. század vége körül egyre erősödő nyomás nehezedett Japánra, hogy nyissa meg kikötőit a világ előtt. 1854. március 31-én Matthew Calbraith Perry amerikai sorhajókapitány az USA Haditengerészetének „fekete hajóival” belépett a Tokiói-öbölbe és rábírta a japánokat egy barátsági szerződés, a Kanagavai Egyezmény megkötésére az Amerikai Egyesült Államokkal. A Kanagavai Egyezmény megnyitotta Japán kapuit a nyugat számára.

 

Japán modern kor

 

A Meidzsi-restauráció

  • Boshin háború 1867.
  • feudális berendezkedésű állam szociális és politikai alapjaira nehezedő nyomás.
  • 1867-ben a Tokugawa-sógunátus összeomlott, és helyére a Meidzsi szövetségi kormány lépett 1868-ban. Japán megnyitotta kapuit a világ többi része előtt és megkezdte a nyugati kultúra adaptálását az ország gazdagítására és a katonai hatalom erősítésére folytatott iparosítással. A Meidzsi Birodalom idején néhány évtized alatt több változás történt a nyugati mintájú fejlődésben, mint azelőtt évszázadokon keresztül – kialakult egy modern nemzet modern iparral, modern politikai intézményekkel és modern társadalmi berendezkedéssel.

 

Honnan indult Japán?

1968-ban, a Meidzsi –restauráció ideje alatt Japán szamuráj kardforgatókból és földművelő parasztokból összetevődő, feudális társadalom volt. Ebben az időszakban a társadalom jelentős része, közel 80%-a mezőgazdasági szektorban tevékenykedett, annak ellenére, hogy Japánt földrajzi adottságaiból kifolyólag szűkölködik a mezőgazdasági termő területekben. A Tokugawa shogunátust felváltó reform, közismertebb nevén a Meidzsi- restauráció következtében a központi hatalom a korábbitól eltérően ismét visszakerült a császári család kezébe. Ezt megelőzően a hatalom a nagy befolyással bíró klánok, nemesi családok kezében volt. Majd ezt követően egy gyors modernizációs folyamat vette kezdetét, melynek következtében Japán a feudális agrártársadalomból az 1930-as évek végére egy jelentős befolyással bíró ipari és katonai hatalommá nőtte ki magát. Felerősödött a nemzeti nacionalizmus, s az ország szerte elterjedő ultranacionalista elvek amellett, hogy a japánokban császáruk isteni voltából adódóan egy felsőbbrendűségi öntudatot eredményeztek, mely terjeszkedő politikára sarkallta a döntéshozókat.

 A második világháborúban elszenvedett vereségét és az azt  követő megalázó kereskedelmi és béke egyezményeket követően jelentős mértékű amerikai tőke áramlott be az országba, melynek köszönhetően Japán gazdasága gyors fejlődésnek indult. A gyors fejlődés eredménye képen Japán 1990-re fejlett ipari hatalommá vált, gazdasági szempontból Kínával vállvetve a régió vezető hatalma és a világ egyik legnagyobb jelentőségű országa lett.

 Amíg a hosszan tartó és hihetetlenül gyors gazdasági növekedés japán példája páratlan a világtörténelemben, a második világháborút megelőző politikai fejlődés már kevésbé volt sikeresnek mondható. A Meidzsi restauráció idején és azt megelőzően az országot a nagy- hatalommal bíró klánok uralták. A Meidzsi- restauráció átalakítási kísérleteinek köszönhetően az országban elkezdődött egy demokratizálódási folyamat, melynek jelentős fordulópontja volt az 1890-es év, amikor az országgyűlést megnyitották. Az országgyűlés sikeres működését a ’30-as évek második felében kezdődő militarizmus és ultranacionalizmus váltotta fel, amit végül a háborús vereség által eredményezett, Amerikából erőszakosan importált demokratikus intézményrendszer váltott fel. A háborút követően Japán, mint vesztes fél kénytelen volt elfogadni az Amerika által diktált, minden szinten érzékelhető strukturális reformokat. Ezen reformoknak köszönhetően radikális szociális, társadalmi, gazdasági változások mentek végbe, melyek lehetővé tették a szabad szerveződést a baloldali pártok számára. Részben ezeknek a változásoknak köszönhetően egy megosztottság kezdett kialakulni a japán társadalom szerkezetében, melynek bázisául szolgált a konzervatív eszméket hirdető, valamint a haladást ösztönző táborok szétválása.

A háború utáni időszak

1945. szeptember 2.-án az Egyesült Államok Missouri nevű hadihajóján Japán hivatalosan megadta magát a szövetségeseknek.

A békeszerződést követően erőteljes kísérletek vették kezdetüket, melyek elsősorban az ország politikai intézményeinek, társadalmi struktúrájának gyökeres átalakítást célozták meg. Az amerikai oldalon arra törekedtek, hogy az átalakítások során úgy építsék fel újra az ország szerkezetét, hogy kizárják az esetleges jövőbeni fenyegetés esélyét, ezért elsőként vették górcső alá a háborút megelőző, agresszívan terjeszkedő japán politikát eredményező ultranacionalizmus és militarizmus társadalmi gyökereit. Az átszervezés nem titkolt elsődleges célja, Japán demilitarizálása és demokratizálása volt. Ezen célok megvalósítása érdekében megfosztották Japánt tengerentúli területeitől és visszatelepítették azt a hatmillió külföldön állomásozó katonát és polgári alkalmazottat is Észak- és Délkelet Ázsiából, akik a háborút megelőzően vállaltak hivatalt. Lefegyverezték és leszerelték a katonaság teljes személyzetét, feloszlatták a teljes haderőt és  lerombolták, illetve drasztikusan átalakították a fegyveripart is. Ezt követően belefoglalták Japán új alkotmányába a híressé vált 9. cikkelyt, a békezáradékot, melynek értelmében a örökre le kell mondania az offenzív haderő alkalmazásáról. A „békeparagrafus" világosan kimondja, hogy „az államnak nincs joga hadviselésre, és a cél érdekében soha nem fog fenntartani földi, tengeri vagy légi erőket, sem más háborús potenciált." Ennek értelmében Japán nemzetközi konfliktusok katonai erővel való rendezésében sem vehet részt. A második világháború utáni békeszerződések azt azonban nem zárják ki, hogy Japán önvédelmi célokra létrehozzon és fenntartson katonai egységeket. A japán haderőt ezért is hívják Japán Önvédelmi Erőknek.”[1]

A megszállás második fő céljaként definiált demokratizálás a demilitarizációval ellentétben sokkal kevésbé volt meghatározható. Mély és drasztikus változásokat követelt, melyek közül talán az egyik legproblémásabb terület a politikai intézmények gyökeres megreformálása volt. Az első lépések egyikeként megszüntették a Meidzsi-restauráció ideje alatt megfogalmazott alkotmány autoritárius jellegét, mely akadályozta a demokrácia szilárd alapjainak megteremtését. Ezzel párhuzamosan megkezdődött egy társadalmi és gazdasági szerkezetet gyökeresen átalakító kísérlet.

A szövetséges hatalmak elősként a császári rendszert szüntették meg. Úgy gondolták, hogy a császári rendszerből táplálkozó nemzeti felsőbbrendűség tudat volt a felelős azért, hogy a militarizmus és ultranacionalizmus eszméi elterjedtek az országban. Ugyanis a Meidzsi alkotmány a császári szuverenitás elvén alapult és az uralkodó felsőbb hatalmát ismerte el, ennek következtében antidemokratikus volt. A császári dinasztia megszüntetése olyan csapás lett volna az országnak, melyet nem viselt volna el, ezért a megszálló hatalmak úgy döntöttek, hogy megőrzik a császárság intézményét. Emellett a megegyezést az is elősegítette, hogy a császár együttműködése nélkül, sem a katonaság sem a lakosság nem lett volna hajlandó megadni magát és teljesíteni a leszerelési parancsot, illetve részt venni a reform programban. Ezt követően a császárság intézménye jelentősen megváltoztatott formában kezdett tovább működni. Megfosztották isteni jellegétől és igyekeztek elválasztani a császár személyét mindenfajta vallásos hittől, rituálétól, intézménytől. Betiltották császárimádáson alapuló állami sintoizmust és belefoglalták az alkotmányba az állam és a vallás szétválását. Megfosztották a császárt birodalmi hatalmától és szuverenitásától és belefoglalták az alkotmányba, hogy a császár „az államnak és a nép egységének szimbóluma, pozícióját a nép akaratából nyerte, a népből, amelynél a szuverén hatalom lakozik”.[2] E kijelentés által a szuverén hatalom hivatalosan  is átketült a császártól a néphez és az alkotmányba foglalták azt is, hogy a császárnak nincs a kormányhoz kapcsolódó hatalma, vagyis a császár minden állammal kapcsolatos cselekedetéhez szükséges a felelős kormány javaslata, hozzájárulása.

Ezek az események voltak az alapjai annak a biztonság-politikailag kialakult helyzetnek, mely a mai napig egyedinek mondható a világtörténelemben. A japán-amerikai függőség, bár példátlanul jól működik, magában rejt több konfliktus pontot is, melyek napjainkban is alakítják, befolyásolják a nagyhatalmak lépéseit, világrendben történő szerepvállalásukat.

 

 

Források:

Japan Guide, History of Japan (www.japan-guide.com)

Japanistry: A brief history of Japan (www.japanistry.com)

Wikipedia

 

[1] Corvinus Külügyi és Kultúrális Egyesület, Biztonságpolitikai Szemle, http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=90

[2] Corvinus Külügyi és Kultúrális Egyesület, Biztonságpolitikai Szemle, http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=90

Tartalomhoz tartozó címkék: hír I Love Japan Blog