Ez az oldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozására. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát. A cookie-k használatát elfogadom
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Kokeshi

Ha valakinek azt mondjuk, Japán, biztosak lehetünk abban, hogy a szó hallatára megjelenik a fejében egy kép, egy illat, egy szín, egy dallam, egy kifejezés, bármi, ami ehhez a távol-keleti szigetcsoporthoz köthető. E különös nemzet iránt érdeklődők a japán művészet és kultúra megközelítésének végtelen lehetőségével találják szemben magukat. Sokszor hallottam már, hogy nemegyszer kiábrándultság kísérte azokat, akik megpróbálkoztak az ország hagyományőrző arculatának megismerésével. Még ha tudjuk is, hogy mára már a világ egyik legnagyobb ipari államává nőtte ki magát, titkon mindenki azt az oldalát szeretné látni, amit a fametszetek művészei, a rizsföldeken dolgozó földműves, és a szórakoztató negyedekben megforduló geisha és vendége is ugyanúgy, ugyanolyannak látott. Ez persze a régi, teljes valójában nem lehetséges, de a japán kultúra a modernizáció mellett a mai napig őrzi őseinek és múltjának felbecsülhetetlen kincseit.

Ezek közé a kincsek közé tartozik a többszáz éves múlttal rendelkező, és rengeteg mítosszal körül ölelt kokeshi baba is, ami a hagyományos japán művészet egyik legfontosabb öröksége. A japán művészeti eszme egyik legfőbb eleme a természet szépségéhez való hűség. Ezt a hűséget a művészek és alkotók a letisztultság, egyszerűség elvének követésével, valamint az anyagra gyakorolt minimális változtatással valósították és valósítják meg most is. Ez a kokeshi babák készítésének formavilágában is megmutatkozik. A babák zárt, tömör teste mindössze két részből, egy elnagyolt, gömb alakú festett fejből és egy hengeres törzsből állnak, amin végtagok nem kerültek kialakításra. A stilizált megjelenést erősíti a néhány ecsetvonással ábrázolt arc is. Ezek a pár vonallal megfestett arcok adják a kokeshi babák legfőbb jellegzetességét, ami a későbbi elterjedést követően régiótól függetlenül, és napjainkra is megmaradt, mint legfőbb attribútum.

A babákat az Edo-korban (1603-1868) Japán északi területein élő fafaragó mesterek kezdték készíteni eredeti célzattal gyermekeiknek játék gyanánt. A hengeres test azt a célt is szolgálta, hogy a gyerekek apró kezükkel is könnyedén és biztonsággal meg tudják fogni. Elterjedését annak köszönheti, hogy az Edo-kor végén a hegyekből lehúzódó fafaragó mesterek találkoztak az északi régiók fürdőit felkereső és megszálló vendégeivel és azok igényeivel. A fürdőzés szokása a kezdetektől nagyon fontos jellemvonása a japánok életének. A földművesek körében ez egyfajta ritualisztikus esemény volt, ami elősegítette a termény növekedését. Emellett a fürdőkben zajlott akkoriban a társasági élet is, ami színteret nyitott az újdonságnak számító kokeshi babáknak, amik végül a fürdő régiók közkedvelt szuvenírjeivé váltak. A megszálló vendégek előszeretettel vitték haza családjaikba a kokeshit. Ezzel egyidőben, feltehetőleg a fürdőket körülölelő rítusoknak köszönhetően a babák a testi és lelki felfrissülést, illetve bő termést hozó hegyi istenségekkel összeköttetésbe került szerencse hozó tárgyak jelképeivé váltak.

A kokeshi baba számos szerepkörben megállta helyét: lehetett játék, életerőt rejtő, adó és megőrző figura, valamint szuvenír is. Ez később az elterjedés mértékével tovább bővült. A kokeshi babákat többféle fából is el lehetett készíteni. A legközkedveltebbek a cseresznyefa, a japán juhar, azaz momiji, valamint a mizuki, vagyis vízfa voltak. Emellett készítették még somfából, magyalból és közönséges pagodafából is. Ezek közül az alapanyagok közül a vízfa, ahogy a neve is mutatja, nagy nedvességtartalommal bír, ezért a japánok úgy tartották, hogy az a kokeshi, ami mizukiből készült, védelmet nyújt a tűzvészek ellen és megóvja az otthonokat is a tűzzel kapcsolatos balesetektől. Ezen felül egyes vidékeken a kokeshi gyermekáldást hozó és a gyermekeket védő talizmán lett. Eredendően a babák egyik uralkodó színe a piros szín volt, mely a japánok szerint betegségektől oltalmazó szín hírében állt, így a gyerekjátékok sokszor ezzel a színnel voltak díszítve. A Naruko-típusú kokeshi baba a lányok ünnepén felállított babaállvány díszeként is szerepelt.

A kokeshi virágkora az Edo-kor végétől egészen a Meiji-kor (1868-1912) végéig tartott. A Meiji-kor végére viszont a nagymértékű modernizációnak köszönhetően megjelentek a nyugati típusú babák, amik háttérbe szorították a kokeshi addig töretlen népszerűségét. A babakészítő mesterek, és az újonnan elkészült babák száma jelentősen csökkent. Az aranykor leáldozott, ugyanakkor ez azt eredményezte, hogy a festett fababák iránt töretlenül érdeklődők elkezdték gyűjteni azt. Letisztult, hagyományos formáinak és kialakításának köszönhetően bárhol megállta a helyét, mint vizuális esztétikum, így a kokeshi kinőtte magát az egyszerű gyerekjáték és szuvenír funkcióból, és a lakások berendezési- és dísztárgyává vált. 

A babák készítésében két nagy típust különítünk el egymástól: ezek a „dentou”, vagyis hagyományos, illetve „shingata”, azaz újító változatok. A hagyományos verzióba, mint ahogy a neve is mutatja a régi japán népművészet kötött formájú és kialakítású faragványai tartoznak bele. A dentou-n belül is megkülönböztetünk még körülbelül 10 nagyobb kategóriát, amit a babák származási helye szerint különítünk el egymástól, különböző területi jellegzetességek alapján.  A shingata kokeshit kreatív kokeshinek is nevezik, ezek a második világháború után jelentek meg, és mára már az iparművészet szerves részét képezik. Kialakításukban az „újító” babák is megtartják a főbb hagyományos vonásokat, mint például a végtag nélküli testet és a stilizált, néhány ecsetvonással ábrázolt arcot, ugyanakkor az alkotók több szempontból is nyitottabban közelítik meg a kokeshi elkészítését. A shingata művészek sokkal szabadabban formálják meg a törzs idomait, és kreatívabban alkotják meg a díszítés mintáit és színvilágát. A babák egy részből álló teste egy olyan felület, amire szabadon lehet alkotni, és amiket a festés ruház fel tartalommal, ami bármi lehet, mint például érzelmek, a természet kifejezése, társadalmi rangok és viszonyok ábrázolása. A shingata változat ezt a fajta gondolkodást próbálta meg a későbbiekben megmutatni és alkotásként kifejezni.

(Ezen a képen a kokeshik mellett Kánya Adrienn kanzashi hajdíszei láthatók és az egyik legyező az Omiyage World japán webáruház kínálatából. A 2019.-es Japán Napok a Vásárcsarnokban rendezvényen készült)

A második világháború után a japán kultúra megnyílt külföld felé, és szépen lassan mindenki megismerte azt. A kokeshi babák világa is elérte a különböző országokat. Ezek a babák ihlették az orosz matrjoska babát is, melyre sokunk emlékszik gyermekkora játékaként. A kokeshi természetesen Magyarországra is eljutott a japán művészeteken belül, több magyar alkotó szívét rabul ejtve. A magyar kokeshi festők akár hobbiból, akár munkaként, de szeretettel készítik ezeket a babákat, közülük néhányan Tóth-Vásárhelyi Réka, Kiss Emőke és Mandula Éva. Tóth-Vásárhelyi Réka munkái még Japánt is elérték, ugyanis a minden évben megrendezett Országos Japán Kokeshi versenyen két egymás utáni évet követően is (2015-2016) kiemelkedő eredményekkel tért haza. Persze rajtuk kívül is sok magyar művész készít babákat, amiből látszik, hogy a japánok jelentéktelen részletektől mentes, egyszerű ízlésvilága és kultúrája, valamint az ebben rejlő természet iránti tisztelet és alázat egy olyan gondolkodás és kifejezésmód, amit mindenki számára érdemes megismerni.

Írta: Hertelendi Rebeka

Kép források: Mandula Kokeshi (Mandula Éva kokeshi festő képzőművész munkái) www.mandulakokeshi.hu

Mandula Éva és munkái

 

felhasznált forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kokesi