Ikebana a japán ike, 'növényeket ültetni, elrendezni' és bana, 'virág' szavakból, a virágok elrendezésének művészetét jelöli Japánban. A hatodik század óta ismert, de csak a tizennyolcadik században terjedt el. A virágáldozat szokása a budhizmus elterjedésévelal került Japánba. A tizenötödik századig csak a papok és a nemesek gyakorolták, majd fokozatosan elterjedt a nép körében is. Ezzel a virágáldozat eredeti értelme fokozatosan elszakadt a vallástól, és napjainkban a kozmosz szépségét, harmóniáját testesíti meg. A növényrendezés szigorú alapformája szerint 3 fő valóságot kell megjeleníteni: a földet, az embert és az eget. A virágrendezés meditatív cselekménye összhangot akar teremteni e 3 tényező között. Ez egyben az ember hivatása, aki az ég és a föld között áll és tevékenységével uralkodik mindkettőn. Az ikebana fejlődés során különböző formák alakultak ki, melyekben fölismerhetők az elrendezés alapszabályai. Ezek röviden: bukka - 'virágok Buddhának', 6-14. sz.; rikka - 'álló virág', 14-18. sz.; shoka (seika) - 'odaállított virág' (ti. a teaszertartáshoz), 17-19. sz.; nageire - 'bedobott virág', 17-20. sz.; moribana - 'fölhalmozott virág', a 19. sz. vége óta. A készítéshez szükséges anyagok: válogatott növények, virágok, az évszaknak megfelelő cserjék; megfelelő edény (cserép, üveg, fa, fém). A kenzant (lemez, melyből szegek állnak ki, ezekre tűzik rá a virágokat), gyakran felhasználják az ikebana készítésekor, de olló, drót, fadarabok, kövek, alkalmazása is gyakori.
Termékjellemzők:
Anyag: nemes acél
Méret: 34 mm átmérő